Selejtezünk.

Ha valamiben jók vagyunk az a selejtezés. Különböző címkéket akasztunk rájuk: aktuális kedvenc, nem dobom ki mert régen imádtam és az abszolút kuka. De ez igaz lenne a párkapcsolatainkra is? Úgy dobáljuk magunk mellől az embereket mint a ruhákat?
Az aktuális kedvencek mindig ott lógnak a vállfáinkon és ha tehetnénk mindennap azt az egy darabot viselnénk. Ameddig nem jön egy új kollekció, és le nem váltjuk őket.
De mi van a talonban lévő ruhákkal, amiket meguntunk? Nem dobjuk ki őket, mert annyi szép emlék fűződik hozzá. Ezért fogjuk, szépen összehajtjuk és besüllyesztjük a szekrényünk mélyére, és olykor-olykor mikor megtaláljuk különös, bizsergető, nosztalgikus érzés lep el bennünket. Utána újból visszahelyezzük méltó helyére, és belül tudjuk hogy sosem fog már kikerülni arra a bizonyos vállfára. 
A hirtelen döntésből megvett ruhákkal néha befürdünk, és rájövünk hogy nincs is rá szükségünk. Sőt, igazából sosem volt. A boltban vonzó volt, de miután belebújtál rájöttél hogy ez a ruha csak egy helyen volt szép, a kirakatban. Még jó hogy rendelkezésünkre áll az a bizonyos 30 nap.
Ne feledkezzünk meg azokról a darabokról sem akiket máson látunk, mikor legszívesebben odamennénk az illetőhöz és megkérdeznénk tőle hogy hol is csapott le erre a remek árura. Persze nem megyünk oda mert milyen égő… Ezután mindenáron olyat akarunk, esetleg másik mintával vagy színben. Keressük, téblábolunk a boltok sorai között és nem leljük meg. Persze akadnak kivételek, akik rögtön ráakadnak, de vannak akiknek várniuk kell vele, lehet hogy a következő szezonig. De ha egyszer rábukkansz, nem ereszted, boldog vagy hogy megtaláltad, és Ő lesz az, akit a legszebb vállfádra fogsz akasztani és sosem selejtezed le.

xo, d